A gyakorlott fővárosi tömegközlekedőket nem nagyon lehet zavarba hozni holmi menetrenddel kapcsolatos keresztkérdésekkel, hiszen álmukból felkeltve is kívülről fújják, mikor indul a következő 85-ös troli, vagy éppen a 3-as villamos. A kevésbé gyakorlottak ma már szerencsére számos remek menetrend-alkalmazást tölthetnek le az okostelefonjukra, amit ha használnak is, olyan nagyon kellemetlen meglepetés már nem érheti őket.

De mint az közismert, a menetrend a legjobb esetben is csak tájékoztató jellegű, még szerencse, hogy múlt hét vége óta itt a BKK Futár app, amivel az egész budapesti tömegközlekedés hirtelen egy nagy nyitott könyvvé, vagyis inkább térképpé változik. Mégpedig azért, mert az alkalmazás össze tudja kapcsolni az okostelefont a BKK milliárdokért fejlesztett valós járatkövető rendszerével, amit történetesen éppen Futárnak hívnak.

Ez magyarul annyit tesz, hogy az alkalmazás segítségével az összes, vagyis majdnem az összes BKK-járat éppen aktuális helyzetét meg lehet jeleníteni egy Budapest-térképen. Persze nem egyszerre, mert az a BKK diszpécsereit leszámítva kevesek számára lenne értelmezhető és hasznos információ. A BKK Futár inkább arra utazik, hogy egy kválasztott vonallal (mint pár évvel ezelőtt megtudtam, ezt szakszóval viszonylatnak nevezik, talán nem véletlenül) kapcsolatban tájékoztassa az utasokat arról, ami feltehetően a leginkább érdekli őket. Nevezetesen, hogy hol a francban késik már megint az a rohadt busz!, mikor érkezik be a következő járat (vagyis szakszóval menet) a megállóba.

Azt azért nem állítanám, hogy a BKK az alkalmazás első kiadású változatával olyan nagyon megkönnyítette volna az utasok dolgát. Mitagadás, ebben elég nagy rutinjuk van, de legalábbis a BKK-val kapcsolatban már máskor is volt olyan érzésem, hogy ennek a cégnek egyszerűen semmi nem jön össze elsőre (vagy időben), de türelem, majd egyszer csak úgy fog működni minden, ahogy kellene.

A BKK Futár alkalmazásnál olyannyira sikerült eldugni a lényeget, vagyis a valós idejű járatinfókat, hogy ha nem nyitom meg a segédletet, soha nem jövök rá, hol keressem őket. Megszámoltam, összesen négy helyre kell egymás után bökni az alkalmazásban ahhoz, hogy a kiválasztott járat útvonala mellett az éppen aktuális helyzetét is lássam, ez pedig legalább két lépcsőfokkal több a kelleténél.

A járat nézetben viszont aztán tényleg minden meg lehet tudni a 7-es buszról, a rendszámtól kezdve a busz típusán át, még azt is, mikor állt be éppen egy megállóba. A járat mozgását egy kis piktogram mutatja a térképen, amit ugyan nem frissít minden másodpercben a program, de annyi már ebből is látszik, hogy a busz éppen a dugóban cammog a Keletinél, vagy padlógázzal repeszt a Rákóczi úton.

A BKK legújabb alkalmazása egyébként a legtöbb BKK-jármű útvonalát képes követni, leszámítva a metrót és a 4-es és 6-os villamosokat (meg a HÉV-eket), de előbbi nehezen tudna a rendszer működéséhez elengedhetetlen GPS-jelet küldeni a föld alól, utóbbinál pedig - nos csak észrevesz már az ember messziről, okostelefon nélkül egy 54 méter hosszú sárga vasalót, nem?

A BKK Futárt keresd az App Store-ban, a Google Play Store-ban és a Windows Piactéren.